– Az Ön által szervezett iskolai programok, hogyan alakultak ki, és hogyhogy ön szervez(ett) mindent?
– Hát nem tudom, ez így alakult. Kezdettől fogva én vezettem be, ami jó dolog volt. A bennalvástól kezdve a sítáboron keresztül, a 24 órás focit, a diákhetet, meg mindent. A diákhetet 15 évig egyedül csináltam. Akkoriban volt délelőtt, délután és este egy program. És ezt 500 000 forintból oldottam meg, ami állati olcsó volt, mit mondjak, a Benkó Dixieland fellépett akkor 120 ezerért, nekem eljött 60 ezerért. Odamentem teljesen ismeretlenül, elkezdtem, hogy nincs pénzünk, meg satöbbi, akkor a fővárostól lehetett igényelni pénzeket, és akkor egy olyan 300 ezret igényeltünk és innen-onnan összeszedtem amennyit kellett. És akkor mind, akik ilyen nagy pénzekért jöttek el, pl. a legutolsó időkben, amikor a Quimby-t felléptettem, 6 millióért léptek fel, és hozzám eljöttek 200.000-ért. Gyakorlatilag a szállást kellett fizetni, és olyan buli volt, az összes tanár táncolt és ők is rohadt jól érezték magukat.
Aztán ott volt az Állami Népi Együttes; fölhívtam a Tatát, a Novák Tatát, ő a legnagyobb guru ilyen körökben, most már 85 vagy nem tudom hány éves, és ő volt a vezető, és soha nem találkoztam személyesen vele. Felhívtam, kérdezte, hogy „tudod mennyibe kerül?”, mondom nem. Azt mondja: „Egy millió forint”. Hát akkor mondom: „ezt sajnos nem tudjuk”, azt mondja „mennyi pénz van nálatok?” „Hát harmincezer.” „Tudod mit, akkor eljövünk ingyen!” És idejött egy akkora kocsi, olyan hosszú fogast toltak ki, azon voltak a néptáncruhák, érted, itt fölöltöztek, állati jó volt, aztán kaptak egy ebédet. Szóval így mentek akkor a dolgok, de nem csak ez volt, ilyen zenekarok, hanem az ország legjobb bábszínházától kezdve, bogárgyűjteményen át Fábryn keresztül, mindenki, aki élt és mozgott a művészet minden területéről, fölléptek.
Aztán a tanárok azt mondták, hogy ez nem jó, hogy a diákok csak passzív befogadók és semmit nem csinálnak, hát most honnan lenne nekik ismerősük! Most nézd meg, hogy néz ki egy diákhét, és azt mondták, hogy csinálják a diákok, de hát én azért három programot csináltam, a nagykoncertet én csináltam, egy olyan három programot csinálok most is körülbelül.
– Idén, ha nem titok, kire lehet számítani?
– Idén Lóci játszik lesz, a nagyzenekarával, a fúvósokkal, az olyan pörgős zene, hogy nem bírtok ülve maradni. Az rohadt jó.
A völgybe járok 20 éve, nem tudom ismeritek-e, a most Gástya árok, ami lenn van, az egy kisebb, és akkor fölmész a hegyre és ott van a nagykoncert. És hát onnan sokat hívtam, a völgyből.
A Luca-napi vásárt is én kezdtem el szervezni az egészet, akkor onnan hívtam, tudod, nagy kirakodóvásár van a szigeten, és akkor onnan hívtam, akik úgy gondoltam, hogy értékes munkát csinálnak, és akkor eljöttek és itt árultak. Most már egészen más, most a diákok árulnak, de akkor csak külsős volt.
A szalagavatós diákműsort is én találtam ki, mindig a vándortáborosokkal csináltam, aztán átment a köztudatba, úgyhogy most már nem én csinálom.
Aztán régen Ki mit tud is volt. Egyik évben volt Show, a másik évben volt Ki mit tud.
Ja meg hát farsang is volt. Mert régen, a 90-es években semmi szórakozóhely nem volt. És akkor itt voltak bulik a suliban. Akkor a gólyabál is olyan volt, hogy a gólyaavatás megvolt 20 perc alatt, mert nem azért volt az egész, hanem a buli miatt. És az egész iskola benn volt, és aztán 11-ig buli, vagy 12-ig. Aztán állandóan a Moszkva térről (Széll Kálmán t.) a csövesek be akartak jönni, bemásztak az ablakon, meg mindig kinn volt a rendőrség.
De minden hónapban kellett valami bulit csinálni, akkor kitaláltam, hogy mondjuk legyen Katalin bál, csak hogy valamit mondjak. A végén már négy helyszínes bulik voltak, volt egy az aulában, egy az ebédlőben, egy a díszteremben és egy a klubban. A tanárok a díszteremben voltak, ott LGT klub volt, csak LGT-k mentek, és óriási táncok voltak. Akik alapítótagok, mint én meg Henn tanárnő, akkor fiatalok voltak és buliztak. Akkor olyan farsangi bulik voltak, érted, én is mindegyiken elindultam, de mindig második lettem.
Volt egyszer, amikor Gulyás tanárnő (ti már nem ismertétek, de magyar tanár volt itt, ő csinálta a színjátszókört, az is volt) osztálya fölállt a nagylépcsőre, és az egyik fekete volt, a másik fehér. Ők voltak a zongorabillentyűk, és ő zongorázott, ment a dallam, és azok guggoltak le. Na ezt nem tudtam überelni. Akkor azt hiszem török császár voltam, turbánban, és körülöttem a jó csajok ott vonaglottak. Egyszer kutya is voltam, de a legjobb az volt, amikor Hemingwaynek van egy könyve, a halál délután, a bikaviadalról, és akkor én voltam a bika, és akkor ilyen piros izével uszítottak, de ez is csak második hely lett. A 22-es csapdáját olvastátok? Olvassátok, alapmű, nagyon jó, és abban van egy Orr nevezetű pilóta. Akkor lelógattam az első emeletről egy olajos hordót, és ki volt vágva az alja. És abban feküdtem benne, régi motoros bőrsisakban én voltam az Orr, a pilóta. Második hely.
– Egyszer sem nyerte meg, ezzel sem?
– Soha. A Ki mit tud?-on is indultunk, nekem az összes gyerekem ide járt, hat gyerekem van, és mi voltunk a major-romák. Ilyen cigányzenére, rohadt jó volt. Szóval sok jó dolog volt. Aztán mindent betiltottak, nem lehet benn aludni, nem lehet 24 órást csinálni, semmit nem lehet.
– Most a szalagavató-díszlet felrakás után aludtunk volna benn, de nem lehetett…
– Hát akkor még nem úgy volt, úgy, hogy a szerenádozásnál, az volt csütörtökön először az osztályfőnökök benn maradtak, beszélgettünk és aztán aludtunk bent. Ezt kibővítettem aztán, először még matracokat se hoztam ki, csak kint polifoamokon aludtunk, aztán hívtam zenekart, akkor éjjel zenekar volt, utána lehetett bejönni kosarazni, ilyenek voltak. Aztán reggel mikor felébredtek, a C osztályok reggeliztettek, tálcán kínálták, bársonnyal meg plüssel volt leborítva a lépcső…aztán Marika néni, a gazdasági osztályvezető balhézott, hogy kiöntik ott a teát, és akkor ki lett tiltva. Onnantól kellett az ebédlőben reggelizni.
Persze voltak balhék, a gyerekek kimásztak a díszterem fölött a tetőre, ilyenek. Aztán mindezt betiltották. És így ami jó volt, azt megszüntették. Utána volt bolondballagás, aztán hazamentek a végzősök, átöltöztek, és pénteken volt a rendes.
Filmklubot csináltam még húsz évig, azt is azért hagytam abba, mert már ketten voltunk. Nyilván nem azokat a filmeket adtam, amik mindenütt menők, de akkor a 90-es, 2000-es évek elején nem volt akkora mozizás. Inkább komolyabb filmeket adtam, amiket ismertem, hogy jók.
Volt akkor még a Városmajori Mindentudás Gimnáziuma, meg a Városmajori Akadémia, mind a kettőre másokat hívtam be, minden hónapban volt egy előadó. A Szent Koronáról volt egy sorozat, az ország legjobb szemésze volt bent.
Volt még rocki-klub is, mert a szalagavatón mindig volt egy rocky tánc, és ez annyira megtetszett mindenkinek, hogy klub alakult. De itt nem szabály szerint, én is beálltam, a színpadon nyomtuk szabadon.
Akkor, a 90-es években nem lehetett tudni, hogy délelőtt van-e vagy délután, mert ugyanannyian bent voltak. Gitároztak, beszélgettek, nagyon jó volt a hangulat. Most meg mindenki elrohan, különórára.
Elkezdtem a társast, mert aki elkezdte, ő alapító volt a MATE-ben, (Magyar Társasjátékos Egyesület), és egyszer szólt nekem – ez volt olyan 15 éve-, hogy nem érdekel e. Akkor aztán egy hónapban egyszer lett. Neki vagy 240 játéka van otthon, abból hozott be. Aztán kérték, hogy nem lehetne e gyakrabban, kéthetente, most meg hetente van már.
Megpróbáltam most beindítani ezt a disputa klubot, de eddig összesen egyszer volt.
A táncház meg már régóta megy, régen kéthetente volt, aztán havonta lett, mert nem tudtak bejönni. Régen magnóról ment, aztán egyszer csak az oktató hozott zenészeket.
Aztán a pingpongasztal, ezeket is én csináltam meg. Van adogatógép is, de már nem használjuk. Kosárlabdát is én csináltam itt először, hatszor voltam kinn a Basketball Wien-en, Európa egyik legnagyobb ifjúsági versenyén. A család miatt mindig mikrobuszunk volt, abba beültünk nyolcan és kimentünk Bécsbe, ott játszottunk, aztán iskolákban aludtunk és kaptunk villamosbérletet. Ott aztán nagyon erős csapatok voltak, velük játszott az én amatőr csapatom. Megvertek 120–40-re mondjuk, de odajöttek gratulálni, hogy negyvenet tudtunk dobni egyáltalán.
– És még a végére, itt az iskolában a bajsza miatt is híres, van ennek valami története?
– Mindig bajszom volt, úgy is hívtak a TF-en, hogy Bajusz. Aztán egyszer, mikor osztályom volt levágtam, de amit ott kaptam, hogy azonnal növesszem meg. Minden nap cikiztek. Ez már így marad.
– Volt, mikor mindenki bejött bajuszban. Azt hogy élte meg?
– Amikor a 70-ik születésnapom volt, mindenki bajszot ragasztott, kihívott a diri és ő is tartott bajszot… Az életem legnagyobb pillanata volt. Olyan meglepetés volt, majdnem elsírtam magam.