Larry Irgham a hintaszékében ült egy ködös délutánon. Előtte egy régi TV; egy romantikus film ment benne, de az öregember észre sem vette. Csak ült, lassan hintázott, olyan tempóban, amennyire az ember akkor szokta tenni, mikor nem figyel oda. De ez nem is érdekes. Ami a fejében zajlott eközben, sokkal figyelemre méltóbb volt, ugyanis tele volt gondolatokkal és emlékekkel a régi időkből, amikor még jóképű volt, erős, és fiatal szíve reménnyel telve lángolt. Persze az idő kiszínezte, megmásította ezeket, hisz az emlékek általában az idő múlásával megváltoznak a fejünkben.
Épp az jutott eszébe ahogy 22 évesen otthagyta az egyetemet, lemondva a doktori pályáról pont egy évvel, mielőtt azt elkezdte volna. Ami miatt otthagyta, nem volt más, mint a szerelem, ugyanis ’65 nyarán beleszeretett egy Caroline nevű fiatal lányba, aki a társadalmat és annak normáit elvetve egy közösségben élt, elvonulva New York állam egyik civilizációtól messze eső részére.
Egy szép tavaszi napon találkoztak. Larry Buffalóban volt egy családi barátot meglátogatni, ott látta meg a vonzó lányt. Ámbár akkoriban még nem hitt abban, hogy az ember képes szerelembe esni első látásra, majdnem biztos volt benne, hogy ez történt vele, de ezt csak később látta be magának. Érezte, hogy oda kell mennie beszélgetni. Még soha nem ment oda csak úgy az utcán egy nőhöz, és nagyon furcsán viselkedett vonzó lányok körül. Ezt barátai sokszor közölték is vele, de összeszedte minden bátorságát, és odament. Caroline-nak egyből megtetszett a félénksége, aranyosnak gondolta. Elvitte a barátaihoz, akik úgy néztek ki, mint akik hetek óta nem fürödtek, és a látszat ebben az esetben nem is csalt. Visszamentek a lakhelyüknek nevezett, kis sátrakkal körülvett tóhoz, Larry ment velük. Végül ottmaradt, de néha-néha hazalátogatott. A szülei természetesen nem örültek a döntésnek, de idővel beletörődtek. Larry egész gyorsan beépült és szerves része lett a társaságnak. Eleinte sokszor volt problémája a higiénia teljes elhanyagolásával, és az általa erkölcstelennek tartott tevékenységekkel, (mint például a szerelem kifejezésének szabados felfogása), de hamar hozzászokott ezekhez. Ez a társaság eleve elvonult remetecsoportnak nevezte magát, de idővel átszoktak a társadalom által rájuk aggatott hippi elnevezésre.
Az emlékekben való úszkálás közben Larry észrevette, hogy beesteledett, kikapcsolta a TV-t, elment aludni, de nem jött álom öreg szemeire. Tovább merült emlékeiben a hibákat keresve, melyek végül ebbe a komor, magányos jelenbe vezették.
A társasággal viszonylag hamar csatlakoztak nagyobb társulásokhoz, eljártak tüntetni. Ott voltak a ’67-es washingtonin, ahol a Vietnámi háború ellen tiltakoztak, és sok kisebb megmozduláson is részt vettek. Caroline-nal egy ideje tervezgették, hogy ketten leválnak, és normális életet kezdenek, ám ez pénz nélkül nem volt megvalósítható. Larry a szüleivel évek óta nem tartotta a kapcsolatot, de lehetőségek hiánya miatt most haza kellett mennie. Mikor betért a házba, öccse, Robert fogadta. Megtudta, hogy szüleit már lassan 2 éve fegyveres támadók megölték, és mindent Robertre hagytak. Larryben hatalmas bűntudat keletkezett, aminek fő oka az volt, hogy szülei halálhíre helyett sokkal inkább az örökség hiánya miatt lett szomorú. Robert hagyta hogy ott aludjon egyet. Szerencséjére Robert nem tudott a szülei padló alatt tartott pénzéről, amiről Larry valamiért igen. Amikor elment dolgozni, Larry első dolga volt, hogy azt ellopja. Meg sem várta testvérét, egyből visszament barátaihoz. Ez 1969 augusztusának elején történt. A következő napokban hallotta, hogy nyugati parti hippik – akikkel találkozott is egy-két alkalommal – Hollywoodban lemészárolták a híres rendező, Roman Polanski családját, ami nagyon kiábrándította világnézetéből. Caroline-nal elkezdtek készülni az életmódváltásra. Előtte még részt vettek a Woodstocki fesztiválon, ahol Larry a második nap alkoholmérgezéssel kórházba került.
Vissza sem mentek társaikhoz, nem is látták őket soha többé. Olyan jó kilátásaik voltak – gondolta ő – de itt vett élete egy sötét fordulatot. A hippi mozgalom elhagyása után Caroline-t eljegyezte, és családot akartak alapítani, amint lesz Larrynek jól fizető munkahelye. De az esküvő napja soha nem jött el. 1978 nyara volt, amikor Caroline elkezdett nagyon gyorsan fogyni. Senki nem tudta, mi volt a fiatal nő problémája, de egy év alatt 68 kilóról lement 47-re a súlya. Közben időszakosan magas láza volt, és sokszor nem tudott aludni. 1980 augusztusában az orvos azt mondta, hogy hasonló tüneteket fedeztek fel sok emberben, de oka ismeretlen, ezért gyógyíthatatlan. Larry éjjel-nappal kiszolgálta jegyesét, el is hagyta doktor-asszisztensi munkáját érte.
Caroline 1981. február 13-án halt meg. A férfi hónapokig elzárkózott a világtól, nem látta értelmét életének, és depresszió közeli állapotban volt. Caroline volt az egyetlen, aki számított neki, halála őt is halálközeli állapotba sodorta. Mikor kifogyott megspórolt pénzéből, és vissza kellett volna mennie a munkába, elhatározásra jutott. Nem akart így tovább élni, inkább a könnyebb kiutat választotta. El is ment egy fegyverboltba, utolsó száz dollárjából megvette az ott kapható legolcsóbb fegyvert, és hazament. Otthon letette a pisztolyt az asztalára, és beszélt hozzá, mint egy hóhérhoz, aki kivégzésére készül. Annyi önbecsülése nem maradt, hogy ezt furcsának érezze.
Egy kórházban ébredt, mint az később kiderült egy ismeretlen hívta ki a 911-et. 2 hónapot töltött kómában, és legalább fél évig nem kelhetett fel. Ezt az időt tanulással töltötte. Úgy gondolta, hogy a munkának fogja szentelni hátralévő életét, ha már megmentették . Ezt csodának gondolta annak ellenére hogy soha nem hitt az ilyenekben. Tehát el is ment munkát keresni. Ekkor találkozott Herbert Friedmann befektetővel, akinek annyira megtetszett a férfi karizmája, hogy felajánlotta, hogy ha van jó vállalkozási ötlete, ő szívesen befektet. Larry ki is találta, hogy életbiztosítási-ügynök lesz, cége sikeres is lett, New York külvárosában vett egy kis házat, és 15 évig nem csinált semmit, csak a munkájára fókuszált. Közben mentális egészsége egyre rosszabb lett, mert ezalatt nem volt családja, igazi barátai, senki, akit szeretett és senki aki őt szerette, és az embernek nem tesz jót ez az állapot.
Életének végiggondolását a szomszédból jövő egyre hangosabb zajok szakították meg, ki is nézett az ablakon, ahol semmit nem látott, és a hangok is elcsendesültek néhány perc alatt, így visszamerült gondolataiba.
55 éves volt, mikor elhagyta a cégét és nyugdíjba vonult a dollár százezrekkel, amiket keresett. Nem tudott mit kezdeni az életével, elkezdte a boldogságot keresni. Először megpróbált feleséget találni, de 1-2 próba után rájött hogy nem okoznak neki semmi örömöt már a nők, mindegyik csak a pénzét akarta és még visszataszítóan öregasszonyosnak is találta őket. Az is hozzáadott az elégedetlenségéhez, hogy mindenkiben Caroline-t kereste.
Ekkor hívta meg Herbert Friedmann az esküvőjére, akivel a cég elhagyása után nem tartotta a kapcsolatot, mégis kötelességének tartotta hogy meghívja az embert, aki milliomossá tette. Las Vegasban volt az esemény. Itt megismerkedett azzal az élettel amelyben sokan megtalálták a boldogságot. Látta a fényűzést, a mesterkéltséget amelyre annyi ember felnézett ebben a városban. Úgy döntött az esküvő után, hogy még egy ideig ott marad. Elképesztőnek talált mindent, amit látott, el is kezdett kaszinókba járni és eljátszani pénzét. Mikor nyert valamennyit, este elment egy bárba inni és szerezni egy nála legalább 25 évvel fiatalabb nőt, hogy felvigye a szobájába. Újra rászokott egy-két, a hippikorszakából ismert drogra, de hamar ráeszmélt, hogy milyen nehéz abbahagyni, így inkább felhagyott vele, amikor még lehetett. 3 hónapig maradt a kaszinóvárosban. Miután eljátszotta és elitta pénzének nagy részét, hazament, és hátralévő éveiben nem csinált semmi hasznosat, volt még néhány egy-két hónapos kapcsolata, de mindnek ugyanaz lett a vége.
Öreg, ráncos szemei könnyezni kezdtek. Rájött, hogy életét hamis igazságok követésére pazarolta, és ami igazán számít, az igaz boldogság keresésére nagyon kevés időt szánt, de még nem is segített embertársain élete során. Harcolt ő sokáig hamis szabadságért, rengeteget keresett emberek átverésével és lehúzásával. Kereste a boldogságot drogokban, alkoholban, prostitúcióban, kereste az erkölcsök, normák nélküli szabadságban, és kereste a szabályokkal teli, emberek és pénz által bemocskolt művilágban is, de egyikben sem találta. Az egyetlen, ahol rátalált, a szerelem volt, azt pedig az élet elvette tőle. De hát ha nem volt értelme élnie, hát miért kellett akkor életben maradnia? Elvihette volna az AIDS őt is, vagy legalább meghalhatott volna, mikor megpróbálta kioltani saját életét. Ezt azóta is csodának gondolta, hiszen főbe lőtte magát, és mégis túlélte. Mi lehet a boldogság, és hogy lehet elérni? Vajon ha nem hagyja ott az egyetemet jobb élete lett volna?
Ilyen kérdések fogalmazódtak meg fejében, de elmélkedése közben elaludt. Nem tartott sokáig, hamarosan felébredt a szomszédból jövő női ordításra. A szomszéd házban a Herbert család lakott, az ordítás valószínűleg az anyától, Anne-től jött. Két gyereke volt a házaspárnak, Paul Jr., a hétéves fiú, és Iris, a tizenkét éves lány. Az apa Paul néhányszor megvendégelte az öregurat, például mindig meghívta a Függetlenség napján tartott barbecue partira. Larrynek volt kulcsa a házukhoz, mert a gyerekek néha előbb értek haza, és akkor tőle kérték el, ugyanis a szülők nem merték valami szokásos helyre tenni, mint például a lábtörlő alá vagy egy faágra.
Tehát, a női ordítást hallva Larrynek elege lett, elhatározta hogy átmegy a szomszédba, de kilépve ajtaján eszébe jutott, hogy még régről megtartotta a pisztolyt, amivel ki akarta oltani magából a lelket. Vissza is ment érte, megtöltötte. Belépett a házba. Bekiáltott: –Minden rendben van? Vérfagyasztó ordítást hallottam, gondoltam átnézek! Erre fentről suttogó hangot hallott, a lépcső tetejére tartotta a pisztolyát. Egyszerre a lépcsőn egy késes alak futott felé, de mielőtt esélye is lett volna odaérni két pisztolylövet hatolt át rajta. Az első valahol a mellkasán, a második a fejét találta el. A bűnöző agyvelejének egy kis része jól láthatóan felkenődött a holdfény által megvilágított fehér falra, a többi a lépcsőfokokon loccsant szét, de valamennyi maradt a koponyáján belül is. Ebből a szép lövésből bátorságot merítve elindult fel a lépcsőn, amiben úgy tűnik, senki nem akadályozta meg. Mikor felért, hangokat hallott Iris szobájából. Benyitott, és megtalálta a lányt kikötözve, leragasztott szájjal. A támadó hatástalanításától beindult életunt öregember kiszabadította lányt, de nem sokáig volt ilyen adrenalinnal töltött állapotban, ugyanis benyitott egy revolverrel felszerelt, maszkban lévő gazember, és bal kezén eltalálta hősünket, aki válaszul mellkasba lőtte. A bűnöző még utolsó erejével Larryt hasba találta, aki fájdalmában elkezdett ordítani.
A kisírt szemű 12 éves lány elvette haldokló megmentője kezéből a pisztolyt, az ajtóra tartotta és három jól célzott lövéssel kioltotta az utolsó gonosz ember életét, aki épp abban a pillanatban lépett be az ajtón. Ezután a lány földre borult sírni kezdett. Kis idő elteltével átment szülei és öccse szobájába kiszabadította őket. Paul egyből a lány szobájába rohant megnézni, hogy túlélte-e a szeretett szomszédjuk az őt eltaláló lövéseket. Sajnos mire odaért, a sokat megélt Larry már holtan feküdt a földön saját vérében ázva. Kiérkeztek a rendőrök , tették a dolgukat. Egy dolgot nem értettek, méghozzá a betörés és túszejtés mögötti motivációnak forrását. Erre nem is jöttek rá. A bűntett okát csakis Paul tudta, aki már számított is rá hogy sötét múltja nem engedte teljesen el, de ez egy másik történet.
Két hét múlva volt Larry temetése. Nem vettek részt sokan, csak a Herman család, még Paul is sírt, pedig ő egy tipikusan olyan ember volt, akiről senki nem gondolná, hogy képes rá. Ott volt még Cecilia Crane, Larry egyik utolsó futó kapcsolata. Ott volt még Herbert is, aki nem sírt, nem is figyelt a beszédekre, csak gondolkodott. Már érezte, hogy hamarosan érte is jön a halál , így az elmúlásra máshogy tekintett, mint a többi résztvevő.