Dolák-Saly Róbert egyike, ha nem a legnagyobb alakja a magyar abszurd humornak. Életének főbb történéseit az egyik, címével megegyező dalszövegében meg is énekli: „Győrött születtem, Dunaújvárosban jártam iskolába, de Budapesten érettségiztem”. Tanárképző főiskolát végzett biológia-rajz szakon, és tanított is. Karrierje a zenével indult, az Omega együttes egyszemélyes előzenekara lett, majd Koncz Zsuzsa kísérő zenekarában játszott. Igazán ismert és elismert azonban nem a zenével lett. 1986-ban csatlakozott az abszurd humort író és előadó L’art pour l’art Társulathoz, melynek azóta is tagja. Az egyedüliként tisztán magyar abszurd humort játszó társulat jelenlegi tagjai Szászi Móni, Laár András, Pethő Zsolt és interjúnk alanya, Dolák-Saly Róbert. Az együttes előadásai minden szempontból rendkívül változatosak: dalok, diavetítések, élő interjúk és jelenetek a Besenyő család életéből, mind megtalálhatók a repertoárjukban. Ezekről és sok másról kérdeztük cikkünk alanyát, jó szórakozást hozzá!
Engedéllyel felhasználva
– Ha már egy sulis újság vagyunk, erről kérdeznélek először. Milyen emlékeid
vannak ebből a korból, mi volt akkor a legfontosabb?
– A sulis újságok koráról szép emlékeim vannak. Akkor is az volt a
legfontosabb, mint most, vagyis, hogy időben jelenjen meg a suliújság, hogy
mielőbb olvassák azok, akiknek szólt. Sosem feledem, hogy meg is jelentek a
suliújságok mindig, és el is olvasták, akik akarták. Nagyon szép idők voltak.
– Melyik iskolai/tanulmányi időszak volt a legjobb, legemlékezetesebb
számodra? És mi miatt?
– A tanulmányi időszak legemlékezetesebb része mindig a szünet volt. Arról
pedig inkább nem mesélnék, az túl személyes.
– Van legkellemesebb vagy legkellemetlenebb tanulói vagy tanári élményed,
emléked?
– Imádtam csinálni, és zseniális voltam benne. Fel is terjesztettek Tanári
Nobel-díjra, de mivel ilyen díj nem volt, nem kaptam meg. A gyerekek ma is
sírva emlékeznek vissza rám, és én is rájuk. Állítólag nemcsak jó voltam, hanem
annyira aranyos is egyben, hogy kenyérre akartak kenni.
– Be mernél-e menni ma megtartani egy órát?
– Bárhova, bármikor be mernék menni órát tartani, feltéve, ha az óra nem
nehezebb, mint 20 kg. De már a tíz kiló is necces, nem szívesen tartanám
negyvenöt percig.
– Pontosabban feltéve a kérdést, tanítanál ma?
– Én tanítok ma is. Felnőtteknek és gyerekeknek szóló műsoraim nagyszerű
alkalmak arra, hogy a tapasztalataimat felkínáljam fogyasztásra. Ha valakit
érdekel, meg is emésztheti belőle, ami neki fontos.
Ez ebből a példából is látszik – Zengő ABC
– Volt, hogy a tanári éned találkozott az előadóművészi ambícióiddal, avagy
tartott-e Anti bácsi biológia órát?
– Anti bácsinak még híre-hamva sem volt akkor, amikor 18 éves koromban,
képesítés nélkül katedrára álltam. De énekelni énekeltem, ha beteg volt az
énektanár. Még egy hevenyészett énekkart is megszerveztem, hogy egy-két dalomat
több szólamban énekeljük el. De ez az ambícióm még gimis koromban is megvolt.
Ott például indulót írtam az osztályomnak, amit sokszor el is énekeltünk.
Büszke lennék erre, ha akarnék, de mivel én szerényebb vagyok ennél, inkább meg
sem említem.
– Tanulsz-e Dorka lányoddal?
– Már nagylány, és elzavarna, ha kérném, hogy hadd tanuljak vele. Azt mondaná,
hogy most már késő, hiszen volt elég időm tanulni, ne zavarjam őt ilyen
hülyeségekkel.
– Mikor kijöttél az általános iskolából, vagy a gimnáziumból, volt valami
terved mit szeretnél az életeddel kezdeni? Hogy vágtál neki?
– Bizony, volt tervem: örülni akartam. Amikor kijöttem az iskolából nekivágtam
magam egy palacsintás üzlet bejáratának, ami ennek hatására rögtön ki is nyílt,
és az első örömömet biztosította mákos palacsintaevés lehetőségével. Így
indult, aztán mentem tovább újabb örömök után nézni.
– Komoly szerepe volt egész életedben a zenének. Mi volt a fő motiválóerőd,
és mi volt a célod amikor felvetted a gitárt a sarokból?
– A gitár nem a sarokban volt, hanem az asztal alatt vagy a szekrény tetején. A
lányok megigézése volt a célom, és amikor ez sikerült, én is megigéződtem. Ez a
kölcsönhatás aztán prolongálta a motivációmat.
– Komoly(abb) dalokkal kezdted karriered, mit szeretsz jobban írni? Komoly
dalt vagy szórakoztatót?
– Időszakos a dolog. Mivel sok vicces dalt írtam az elmúlt évtizedekben, lehet,
hogy komolyabbakhoz lesz kedvem a jövőben. Ki tudja? Volt is egy ilyen című
„komoly” dalom, hogy „Ki tudja”. Érdemes
meghallgatni.
– Várható a közeli, vagy a távoli jövőben zenei projekt?
– Igen.
– A Nélkülem a világ, ill. az Ahogy a szívén
kifér után mikorra remélhető – ha remélhető –
egy teljes lemeznyi új anyag?
– Ez csupán két dal, amiket volt szerencsém videóra venni klip formájában. Ma
már nincsenek lemezek, maximum újabb dalok, amiket vagy van lehetőség videón is
bemutatni, vagy nincs. Ha minden jól megy, akkor mielőbb lesz új anyag, ha nem,
akkor mikésőbb.
– A több kiadást megért Madáretető, a (legalább) két kiadást megért (Szászi
Mónival közösen írt) Boborján, valamint az Agyatlantisz, avagy az ember
tragédia és az Én vagyok a kedvenc állatom után milyen témában várható a
következő könyv – és mikor?
– 2022 tavaszán jelenik meg az ötödik könyvem, de a témája hadi titok. Ez
persze nem azt jelenti, hogy harci csapatmozgásokról, vagy nemzetbiztonsági
kérdésekről szól majd. Sőt, ellenkezőleg: másról!
– Az elmúlt pár évben ráült a világra egy kisebb világjárvány. Ez téged, mint
előadót különösen érintett, nem lehettek élő estek. Hiányzott a színpad vagy jó
volt valami mással foglalkozni?
– A „kisebb” jelzőt én nagyobbra cserélném a kérdésben is. Én sosem unatkozom,
mindig van, amit csináljak. Nekem a személyes emberi kapcsolódás hiányzik a
legjobban. Szeretek magamban lenni, na, de ez már nekem is sok egy „kicsit”.
Vagy nagyon? Nem is tudom.
– Lett időd valami újra, amit elkezdtél a karantén alatt?
– Újabban tehén mintás zokniban kezdtem járkálni. Ez eddig nem volt. Kíváncsi
leszek, hogy ez hoz-e valami minőségi változást az életemben.
– Színész, zenész, színpadi előadó, író: minek mondanád magad? Van fő fókusz
valamin, vagy az összes egyszerre?
– Magamat „énként” szoktam emlegetni, tehát én vagyok az, aki másokhoz képest
csak engem jelent. Hogy éppen mit csinálok ebben a minőségemben, az meg már
teljesen mindegy.
– Leginkább ismert a L’art pour l’art tagjaként lettél, úgyhogy beszéljünk
kicsit arról is. Hogyan alakultak ki a karaktereid?
– A karaktereim általában úgy alakultak ki, ahogyan elképzeltem őket. Így a mai
napig elégedett vagyok velük.
– A karaktereid változnak vagy alapjaiban ugyanolyanok maradnak? Ha
változnak, veled együtt vagy tőled függetlenül élik életük?
– A karaktereim alapjaiban ugyanolyanok, de változnak is, attól függően, hogy
maradnak-e eredeti formájukban, vagy másmilyenek lesznek. Ma már tőlem teljesen
függetlenül élik az életüket. Múltkor Boborján
cukrászdába ment, miközben én otthon dolgoztam. Anti
bácsi meg bulizni, késő este, amikor én már
aludtam. Ilyenek ezek, nem tudom kordában tartani őket.
– Annak ellenére, hogy 1986-ban kezdtétek, most is sok fiatalt látni a
közönség sorai közt. Van valami tipped, hogy mi az, ami ennyire időtállóvá
teszi a produkciót?
– Igen, van. Arra tippelek, hogy érdekli őket. De lehet, hogy csak éppen nem
tudják mivel elütni az idejüket, vagy ami még valószínűbb, a szüleik
kényszerítik arra őket, hogy jöjjenek el. Emiatt sokszor sajnálom is őket, hogy
ott kell ülniük azokon a kényelmetlen üléseken akaratuk ellenére.
– Változtattatok valaha bármin azért, hogy a fiatalabb korosztályt szólítsa
meg?
– Igen. Újabban gügyögünk az előadásokon. Meg a felső és alsó ajkunkat is
szoktuk ujjal fel-le lebegtetni, és a „blö-blö-blö” hanghatástól azt reméljük,
hogy megjelennek majd csecsemők is a közönség soraiban. Ez eddig még nem járt
sikerrel, de a remény hal meg utoljára.
– És végül van valami igazán mély jótanácsod a gimnáziumi és/vagy egyéb
korosztályok számára?
– Van: ne vegyék túl komolyan a válaszaimat, meg hamar megöregszenek.